Zene

Alapvetően négy művészetterápiás megközelítés lehetséges. Az egyik az aktív (cselekvő résztvevő) művészetterápia, ahol a terápiás folyamaton belül az adott művészeti technikával fejezi ki, illetve jeleníti meg az élményeit a páciens. A másik a befogadó (receptív, élményfeldolgozó) művészetterápia, ahol kész műalkotások által a páciensben keltett pszichés hatások átélése, megértése, feldolgozása történik. A befogadó művészetterápián való részvétel minden esetben mintát is jelent az adott művészi kifejezési formára vonatkozóan, amely tapasztalat akár alkalmazható, vagy kipróbálható az aktív művészetterápiás helyzetben. Mind az aktív, mind a befogadó művészetterápia, további két terápiás megközelítésre épülhet. A művészetterápia alkotásközpontú (szublimációs) megközelítése azt jelenti, hogy adott művészeti önkifejezés, és az alkotás folyamata hordozza a terápiás hatást, így az alkotás létrejöttével zárul a terápiás folyamat. Az alkotásközpontú terápiák esetében hangsúlyos lehet az alkotások esztétikai tartalma, mert az elkészült alkotásokat sok esetben kiállításokon/rendezvényeken mutatják be. Az alkotást eszközként alkalmazó művészetterápiában az alkotás a terapeuta és a páciens kommunikációjának az alapja, akkor az elkészült alkotáshoz kötődik egy megbeszélés, értelmezés, alkotáshoz kötött jelentéstulajdonítás, amely így a szabadasszociáción keresztüli „feldolgozása” az adott művészi kifejezésnek és a benne megjelenő lelki tartalmaknak.

 

Zeneterápia

A befogadó (receptív) zeneterápia célja, meglévő - célzottan kiválasztott - zenei mű, vagy zenei részlet egyéni, vagy csoportos meghallgatása, és a befogadásán keresztül érzelmek, gondolatok, emlékek, asszociációk mozgósítása és ezen keresztül megjelenő fiziológiai, és pszichés tartalmak átélése, vagy megértése, elemzése. Csoportos receptív zeneterápia esetén a páciensek által hozott, és egymásnak meghallgatásra ajánlott zenei anyagon keresztül, a csoporttag megismerése, egyedi világának megértése.
Aktív zeneterápia célja a kötött formájú meglévő zenei művek reproduktív előadásán keresztül (pl. kórusművek, népdalok éneklése) begyakorolható önkifejezésétől, a kötetlen formájú (hangszeres improvizáció, hangköltészet) együttes zenélésen keresztüli önkifejezésig terjed. A hangokon keresztüli pszichés tartalmak megjelenítése, illetve az együttes (kreatív) zenélés felszabadító érzésével való örömzene együttes alkotása.