Nagy-György Attila

Alapvetően nyitott, befogadó szellemiségben élek, szeretem a „fonákjairól” is látni a világot. A szemben állás, a „fejjel a falnak” a „nekem ne mondja meg senki” hozzáállásom, nem ritkán tragikus bukások, konfliktusok mentén tanítottak meg az élet tiszteletére az ember hangsúlytalan méltóságára

 Kihívást jelent az „érthetetlen, felfoghatatlan” megközelítése. Képes vagyok meghatódni mások „ön” küzdelmein, megtanultam csak annyit segíteni amennyit tudok és amennyit kér a másik, továbbá segítséget kérni, ha szükségét érzem. Tudok tanulni másoktól és szívesen adom át a tudásom annak aki megtisztel igényével..

Még az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben (OPNI) kezdtem felfedezni azokat a tudat dimenziókat amit a hétköznapi „élet” fél, tagad, kerül, minősít, érdekesnek gondol, miközben mindenhol, mindenkiben jelen van. Később, Tündérhegyen a pszichoterápia, szocioterápia, művészetterápia eszközeit tanultam, tapasztaltam, majd gyermek pszichiátrián bővült az ismeretem, mely szélesítette azt a szakmaiságot, amit alkalmaztam több szociális, pedagógiai és egészségügyi intézményben. Foglalkoztam neurotikus, pszichotikus problémával élőkkel, állami gondoskodásban felnövőkkel, vakokkal és gyengén látokkal, bűnözőkkel, szenvedélybetegekkel, sportolókkal, üzletemberekkel, alkalmazottakkal, vezetőkkel.

Életem során a sport, a harcművészetek, a színház, a tánc, meghatározó teret adott az önkifejezés, sokszor öngyógyító, szublimáló megvalósulásaimnak. Ezek az élmények vezettek a terápiás alkalmazás gondolataihoz. Ma már látom, hogy mint eszközök „csak” indikátorai voltak a szemléletnek, ahogyan jelenleg érzékelem a bennem és körülöttem létezőt.

Kiképző szocio- és művészetterapeutaként egy önismereti utat kínálok, melynek tapasztalati magja   van. Eszközként a művészeti ágakat (képzőművészet, mozgás, zene, irodalom) használom. Jelenlétem a csoportban egy „javaslat” arra, hogy a készségek, képességek, tulajdonságok, jellemzők, érzések, gondolatok, viszonyulások, melyek teremtett és nevelt módon bennünk léteznek, megismerhetőek, elfogadhatóak. A feladatok, gyakorlatok, élmények – tapasztalások, melyek adaptálható, konvertálható módon, a „művi gyakorló térből” átlényegíthetőek a hétköznapokba, aminek életminőségre gyakorolt hatása lehet. Ez a folyamat nem könnyű, mert a saját határok, korlátok átmozgatásával, újraértelmezésével jár. Ehhez a lélektani munkához adom magam mint segítő. A vágyam és törekvésem, hogy a körülöttem élők (tanítványok, barátok, kollégák, gyerekek...), önmaguk egyediségében leljenek közösségre a Nagy Mindenséggel.

Kiképző terapeutaként olyan értékrendet képviselek ami a megismerés, megértés, elfogadás mentén teremti a közösség lehetőségeit és hatásait a minőségibb együttlét kreatív alakításához.