Mozgás

Alapvetően négy művészetterápiás megközelítés lehetséges. Az egyik az aktív (cselekvő résztvevő) művészetterápia, ahol a terápiás folyamaton belül az adott művészeti technikával fejezi ki, illetve jeleníti meg az élményeit a páciens. A másik a befogadó (receptív, élményfeldolgozó) művészetterápia, ahol kész műalkotások által a páciensben keltett pszichés hatások átélése, megértése, feldolgozása történik. A befogadó művészetterápián való részvétel minden esetben mintát is jelent az adott művészi kifejezési formára vonatkozóan, amely tapasztalat akár alkalmazható, vagy kipróbálható az aktív művészetterápiás helyzetben. Mind az aktív, mind a befogadó művészetterápia, további két terápiás megközelítésre épülhet. A művészetterápia alkotásközpontú (szublimációs) megközelítése azt jelenti, hogy adott művészeti önkifejezés, és az alkotás folyamata hordozza a terápiás hatást, így az alkotás létrejöttével zárul a terápiás folyamat. Az alkotásközpontú terápiák esetében hangsúlyos lehet az alkotások esztétikai tartalma, mert az elkészült alkotásokat sok esetben kiállításokon/rendezvényeken mutatják be. Az alkotást eszközként alkalmazó művészetterápiában az alkotás a terapeuta és a páciens kommunikációjának az alapja, akkor az elkészült alkotáshoz kötődik egy megbeszélés, értelmezés, alkotáshoz kötött jelentéstulajdonítás, amely így a szabadasszociáción keresztüli „feldolgozása” az adott művészi kifejezésnek és a benne megjelenő lelki tartalmaknak.

 

Mozgásterápia (táncterápia, kommunikatív mozgásterápia, mozgás művészeti terápia)

Az aktív mozgásterápia különböző pszichés mélységben tud dolgozni a páciensekkel. A kommunikatív mozgásterápia és a gesztusterápia, a mozdulatok, mimika, testtartás, térszabályozás metakommunikatív jelentéseinek tudatosítását, illetve ezek tudatosításával mások metakommunikációjának a megértése, és a saját szándékok közvetítése –újratanítással, illetve rátanítással, a tudatos, egyértelmű kommunikáció kialakítása a cél. Ezekben a terápiákban a mozgás és a mozdulat csak mint eszköz (az érzelmek és viszonyulások kifejezésének eszköze) jelenik meg.

A táncterápia alapvetően a test, az érzelmi-indulati és a gondolkodás világának kölcsönható egységében működik, amely a kreatív önkifejező táncmozgásban válik megélhetővé, elemezhetővé, illetve a csoportos formájában a táncon keresztüli kapcsolat/kommunikáció lehetőségeinek felfedezését adja.

A testtudati munka a test valóságának megtapasztalását segíti elő, a meglévő érzékszervi és mozgásos lehetőségekre, valamint az improvizációra épített fizikális és lélektani állapotokat kutató kísérleti munka, amely a nem nyelvi úton elérhető testi, mozgásos, érzelmi emlékezés alapja. Nem az a cél, hogy „fejezd ki magad”, hanem az, hogy „vizsgáld meg, amit találsz”. A saját és a másik élményének evidenciaként való elfogadása valósul meg. A testtudati munkamód teszi lehetővé az improvizációs képesség fejlődését, ami azt is jelenti, hogy pillanatról–pillanatra utat tudnak találni a belső impulzusok, a ritmus, az intenzitás, a forma, a térhasználat megfelelő minőségeiben, és mindez reflektált módon, az időbeliség belső kontrollja mellett. (Merényi, 2004)

A befogadó (receptív) mozgás terápia keretében, színházi, táncdarabok, illetve performanc alkotások megélése, ahol a páciensben a darab hatása és a pszichés tükröződése az elemzés, és megértés tárgya. A befogadó mozgásterápián való részvétel mintákat is jelent az aktív önkifejezés mozdulatainak, táncban, koreográfiában való megjelenítéséhez.